adomanyozz.hu - gyűjtéseink

Ukrán válsághelyzet

Eddig összegyűlt:

1 239 164 834 Ft

Indítva: 2023-01-01

Összefoglalás

  • Típus: Eseti
  • Régió / Terület: Nemzetközi
  • Lejárat: -
  • Típus: Vészhelyzetkezelés Nemzetközi segélyezés

Leírás

„Háború van a szomszédunkban, halljuk a féltő szavakat. A háborúban nem vehetünk részt, ugyanakkor a segítségnyújtásból nem maradhatunk ki!” – mondja az ukrán válsághelyzetben segítségnyújtásra biztató felhívásában Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

Három kiemelt feladatot határozott meg a válság kezdetekor a máltai szervezet.

ÉRKEZÉSKOR

Segíti a Magyarországra érkező menekülőket az érkezésük során. A Beregsurányban, Budapesten, Győrött, Debrecenben és Miskolcon működő segítőpontok a szó igazi értelmében vett menedékhelyek, ahol információval, szálláshellyel, utazásszervezéssel várják az érkezőket.

AZ UKRAJNÁBAN MARADÓK TÁMOGATÁSA

A beregszászi Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelentős mennyiségű adományt juttat az ukrajnai belső menekülők ellátására, nemcsak Kárpátaljára, hanem azon túlra is.

A TARTÓSAN MARADÓK INTEGRÁCIÓJA

A Máltai Szeretetszolgálat segíti a Magyarországon maradó családok letelepedését, anyagi és lelki támogatással segíti beilleszkedésüket, életük újrakezdését.

 

 

A háború kitörését követően a Szeretetszolgálat segítő pontokat nyitott a menekülők fogadására. Beregsurányban, Budapesten, Debrecenben, Győrött és Miskolcon hat hónap alatt hetvenezer ember kért és kapott segítséget a máltai szervezettől. A határt gyalogosan átlépő menekülők közül 27 ezer embert szállításában vett részt a karitatív szervezet, melynek szállásain 11 ezren pihentek meg néhány napra a tovább indulás előtt, összesen 47 ezer „vendégéjszakát” töltve az ideiglenes menedékhelyeken. Orvosi ellátásban, egészségügyi szolgáltatásban 720 menekülő részesült. Az érkezőket fogadó segítő pontokon nyolcezer, a raktárakban és a háttérintézményekben pedig több mint tizenegyezer műszakot láttak el a Szeretetszolgálat dolgozói és segítői, ebből 7500 alkalmat önkéntes szolgálatban teljesítettek.

A Máltai Szeretetszolgálat budapesti központi raktára február 24-től április 10-ig folyamatosan, heti hét napon át működött, az adományok fogadásában és továbbításában 179 önkéntes segítette a kilenc főállású dolgozót. A Határ úti raktár 26 teljesen megrakott nyergesvontatót indított az Ukrajnában várakozó belső menekültek ellátásának támogatására, kisebb teherautói és furgonjai pedig 121 alkalommal lépték át a határt. Az elsősorban tartós élelmiszerből, illetve higiéniai termékekből, kisebb tábori felszerelésekből és praktikus eszközökből álló szállítmányok többsége a beregszászi járási Máltai Szeretetszolgálathoz érkezett, néhány alkalommal azonban az ország belsejébe, a Kárpátokon túlra is vitt segélyt a magyarországi máltai szervezet.

A beregsurányi határátkelőnél jelenleg is folyamatos, 24 órás szolgálatot teljesít a Máltai Szeretetszolgálat, az első menekült hullám fogadásakor kihelyezett eszközei konténerekben ma is ott vannak, bár az utóbbi időszakban itt belépő napi 150 menekülő közül már csak néhány tucatnyian kérnek segítséget.

A menekültek ellátásában a Máltai Szeretetszolgálat számos intézménye vesz részt, a munkába az ukrán határtól távol eső településeken is bekapcsolódtak. Győrött például 400 önkéntes fordult meg a Szeretetszolgálat „kék diszkontnak” nevezett raktárában, ahol rendkívüli logisztikai feladatot jelentett a helyben felhasznált élelmiszerek kezelése. A városi Máltai központban külön „étlap tanácsot” tartottak a közreműködők, hogy változatosan étkeztessék a szállásokon elhelyezett családokat, és a segélyszervezet minden nap visszajelzéseket kért, hogy az ukrán menekülők hogyan fogadták a nekik készített egyszerű ételeket, például az ötszáz tojásból sütött rántottát. Sátoraljaújhelyen a gyermekek felügyelete jelentett különös kihívást, volt, amikor három asszonnyal tizenhét gyermek érkezett. Számos fiatal asszony karonülő kisbabájával menekült el a háború elől, több esetben pedig a Máltai Szeretetszolgálat ideiglenes menedékhelyeiről kerültek kórházba szülő asszonyok, majd ide tértek vissza az újszülöttel.

Százötven Magyarországon tartózkodó ukrán családdal kötött egy évre szóló támogatási szerződést, és további kétezerötszáz ukrajnai menekülőt részesít háromhavi támogatásban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy a hosszú távon itt maradó családok integrációját elősegítse, életük újrakezdését megkönnyítse. A segítő programok az önálló lakhatásban, a gyerekek közelgő iskolakezdésében, a szülők elhelyezkedésében egyaránt hathatós támogatást jelenthetnek. A mindennapos ügyintézésen, a nyelvi nehézségek áthidalásán és a családok életét kísérő szociális segítők munkáján túl az érintettek pénzbeli támogatást is kapnak, amit a szociális szférában új elemként megjelenő humanitárius kártyára utal a Szeretetszolgálat, ezzel pedig kizárólag az előzetesen meghatározott kiadásokat lehet fizetni.

A beilleszkedést segítő programok részeként augusztusban százhetven menekült gyermek töltött egy-egy hetet a Máltai Szeretetszolgálat táboraiban.

Kapcsolódó anyagok:

Egy család útja a háborúból

Nastja a gyerekekkel március 10-én lépte át az ukrán határt. Néha még ma is előfordul, hogy álmából hirtelen ébredve azt hiszi: ott ülnek a menekültekkel teli vonaton, azután tisztul a kép, a vonat helyét a miskolci lakás szobája váltja fel, ahol most egy éven át lakhatnak a Máltai Szeretetszolgálat integrációs programjának résztvevőiként. A család útja a háborúból. Parák Eszter riportja

MÁLTAI PODCAST: MAKUK JÁNOS

Két háború története Kárpátaljáról elmesélve, ahonnan sokan már elmenekültek, és ahová sokan még ez után menekülnek. Rendkívüli Máltai Podcast Makuk Jánossal,  a határ ukrajnai oldalán segítő beregszászi Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével.

 

MÁLTAI PODCAST: SZABJÁN IMRE

Az ukrajnai háború hetei alatt a Máltai Szeretetszolgálatnak új központja jött létre, ahonnan a menekülőkért végzett mindennapos munkát irányítják. A falu, ahol a vészhelyzetkezelési szolgálat.

 

MÁLTAI PODCAST: BILASZ LUDMILLA

A tolmácsnő, akinek az életét felkavarta és talán örökre megváltoztatta a nap, amikor az Ukrajnából menekülő családoknak fordítani kezdett. A Máltai Podcast vendége Bilasz Ludmilla, a Máltai Szeretetszolgálat beregsurányi műszakvezetője, akinek számát sok száz menekülő édesanya úgy mentette el a telefonjában, mint az első személyes ismerősét Magyarországról.

 

MÁLTAI PODCAST: BALOGH ENDRE, KAMIONSOFŐR

Az Ukrajnából hazatérő kamionok olykor 15 kilométeres sorban állnak a határon, a távolságot lépésben araszolgatva 4-5 nap alatt teszik meg. A sofőrök nem szívesen vállalják az átkeléssel járó extra terhelést, Balogh Endre viszont minden alkalommal önként jelentkezik, hogy a Máltai Szeretetszolgálat adományait szállítsa. A visszaúton esedékes várakozásról azt mondja, ez az ő személyes hozzájárulása a háborútól szenvedő ország megsegítéséhez.

 

MÁLTAI PODCAST: BÍRÓ-SASS NÁDJA

Bíró-Sass Nádja a beregsurányi máltai segítőpont vezetője és egyike az első főállású segítőknek, akik az ukrajnai menekülőket fogadják. Foglalkozása nehezen meghatározható, munkaköre arra szól, hogy a háború elől menekülő embereket útnak indítsa új életük felé.

 

Ők már segítettek

  • 10 000 Ft

  • Oszoli Tibor

    10 000 Ft

  • 25 000 Ft

  • Nagy György

    10 000 Ft

  • 5 000 Ft

  • Sebestény Márton József

    5 000 Ft

    Az Ukrajnából menekültek megsegítésére!
  • Kiss Tamas

    38 600 Ft

    Ildiko`s Artisan Chocolates Ltd
  • Kis-Csatári István

    100 000 Ft

    Ukrajnának küldöm!Nagyon köszönöm az eddigi tevékenységüket!
  • Ther Antal és neje

    Ft

  • Salamon Attila

    50 000 Ft

  • 10 000 Ft

  • Nagy Szilvia

    25 000 Ft

  • Kardos, Éva

    10 000 Ft

  • Pásztor Domokos

    50 000 Ft

Adományt gyűjtő szervezet

#

gyujtesek_adomanyt_gyujto_szervezet_neve

gyujtesek_adomanyt_gyujto_szervezet_cime gyujtesek_adomanyt_gyujto_szervezet_osszes_gyujtese

Adományozok

adomanyozz.hu Kód beváltása Kód beváltása
# Támogatom: 2.500 Ft
# Támogatom: 5.000 Ft
# Támogatom: 10.000 Ft
# Támogatom: 50.000 Ft
# Támogatom: 100.000 Ft
# Támogatom: Egyéb összeg

Helyszín


google map code for website

Címkék

Hírlevél feliratkozás

Értesülj elsőként a gyűjtésekről és olvasd el beszámolóinkat a megvalósult programokról.