Akiket körbezár a természet

A máltai tanyagondnok egy napja a ceglédi tanyavilágban

Akiket körbezár a természet

_____

Az alföldi tanyavilágban százak élnek ma is a civilizáció olyan vívmányai nélkül, mint az áram vagy folyóvíz. Senki sem ismeri annyira az itteni lét kihívásait, mint Mányoki Mihály ceglédi tanyagondnok, mégis, mint mondja: a tanyasiak számára sokszor az emberi szó a legnagyobb érték.

 

Mányoki Mihány gondolatai a tanyasi életmódról

Tűzifa

Cegléd, Fertályos kaszálók. Óriási pipacsmező közepén régi vályogház áll, körülötte romos ólak, istállók, a fűben néhány tyúk kapirgál. A meggyfák nagy része kiszáradt, de néhányon még piroslik a meggy, seregélyek röpködnek körülöttük. A ház ablakán meglibben a függöny, odabent Szűcsné Rózsika néni integet a dűlőúton lassan közeledő autó felé. Mányoki Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat tanyagondnoka érkezik, elemeket hoz a vérnyomásmérőbe és a kisrádióba. Szűcs néninek és a lányának, Szűcs Katalinnak jószerivel ő az egyetlen kapcsolata a külvilággal.

Örülnek, hogy a Mányoki Mihály megérkezett: fogytán van a tűzifa, hasogatni kéne. Fűteni már nem kell szerencsére, de Szűcs néni a mai napig tűzön főz. Fél a gázpalacktól, inkább alágyújt az öreg sparheltnek, ha egy kis paprikás krumplit enne nokedlivel.

Hatvan éve él már ezen a tanyán, annak idején fiatalasszonyként került ide, és a gyerekeit is itt nevelte fel. Jó szívvel mesél a régi időkről: a petúniával beültetett, mindig tisztára söpört udvarról, a csirkékről, kacsákról, libákról, disznókról, bornyúkról és a hajdani kiskecskéről, aki úgy körülrágta a portát, hogy még a tövises vadrózsabokorból sem maradt semmi. „Nem emlékszem, hogy anyukám valaha kenyéren kívül másért ment volna a boltba. Megtermeltünk itthon mindent” – mondja Katalin.

Szűcs néni a kilencven felé közeledik, de most sem tétlenkedik: hogy ha a tanyagondnok felvágta nekik a fát és behordta a házba, összeszedi az erejét, hogy az ajtó mellett a rózsákat kicsit megkapálja. „Én sosem tudnék városban élni. Megbolondulnék, ha nem hallanám, hogy hajnalban kukorékolni kezd a kakas. Télen-nyáron hajnali 3-kor rákezdi. Enélkül hú, jaj, de rossz vóna! Nagyon. Pedig néha úgy felbosszant, amikor nekem jön. Védi a kotlósokat.”

Katalin nem merül el Szűcs nénivel a nosztalgia hullámaiban, őt inkább a jövő aggasztja. Súlyos betegséggel küzd, és nem tudja, ki viseli majd a gondját az édesanyjának, ha ő már nem lesz. Rokonokra, ismerősökre nem számíthatnak. „Misi, jössz holnap is? Hozod a gyógyszereimet?” – kérdezi. Mányoki Mihály igyekszik megnyugtatni őt, majd elbúcsúzik, és a kocsijába pattan.

Sietős a dolga, egy tanyagondnoknak nap mint nap millió teendője van. Cegléd északi részén 70 tanya tartozik a körzetéhez, ahol sok idős, beteg ember és hátrányos helyzetű család lakik; Mányoki Mihálynak az a feladata, hogy az itt élők mindennapjait könnyebbé tegye. Bevásárol nekik a városban, hivatali és orvosi ügyeket intéz, kiváltja a gyógyszert, a gyerekeket óvodába, iskolába viszi, vagy házhoz szállítja az ebédet, gázpalackot, takarmányt. Sok portán a műtrágyázás tönkretette a kút vizét, ezekhez ballonokban hordja az ivóvizet. Naponta akár 100-120 kilométert is megtesz.

Orvos

Mányoki Mihály útja Szűcséktől Gál Ilonka nénihez vezet; a búzatáblából nyúl ugrik elő, ahogy az autójával a göröngyös úton döcög. Vizet visz és egy jó hírt: Ilonka néni ebédrendelése rendben van, az ételért pont annyit fizetett, amennyit kell. A tanya udvarán bozontos, szürke kutya ugat rekedten, még szerencse, hogy meg van kötve. Ilonka néni a nagy ugatásra bizonytalan léptekkel jön elő a házból. Az ő egészsége is megromlott már, orvosi vizsgálatok sora várna rá a kórházban, ha végre rászánná magát. Mányoki Mihály egyszerű szavakkal, nyugodt hangon magyarázza, mi az a gyomortükrözés, és felajánlja, hogy időpontot foglal neki az orvosnál, és elviszi a vizsgálatra. Nem jó halogatni az ilyesmit. „Ugyan” - legyint Ilonka néni -, „innen már csak a halottaskocsi visz el!”

„Valahol meg tudom érteni ezeket az embereket. Nekem is fontos a szabadság. Szeretem, hogy egész nap jövök-megyek, kint vagyok a terepen. Nem tudnám megszokni az irodai munkát” – mondja Mányoki Mihály az autóba visszaszállva. Ő maga is egy Cegléd környéki tanyán született, és a főállása mellett a mai napig gazdálkodik. Minden reggel ötkor kel, ellátja az állatait, iszik egy bögre kávét, és hétkor már az autóban ül. Most épp az Irtvány-dűlő felé tart. Az erdő mélyén megbúvó házikóban egy öt fős család él, akik két évvel ezelőtt költöztek ide. Csak az találja meg őket, aki jól ismeri a terepet.

Étel

Az anyuka, Zsigár Zsanett a három gyerekekkel épp hazafelé bandukol a földúton. A nagylány kezében egy virágokkal díszített rózsaszín papírcsákó: ezt készítette ma az óvodában. Az öccse és a húga egy gyerekkocsiban ülnek. A fiatalasszony távolságtartóan köszönti a tanyagondokot, és igyekszik olyan keveset beszélni, amennyit csak lehet; tart tőle, hogy bármelyik szó bajt hozhat a gyerekeire. Annyit azért elmesél, hogy hamarosan náluk is lesz villany, sikerült végre összegyűjteniük a 900 ezer forintot az áram bevezetésére. Sokat lendített a család anyagi helyzetén, hogy az apukának sikerült a kukásoknál állandó munkát szereznie.

A tanya előtt kordéba kötött lovacska legeli a füvet. Hátul, a disznóólban három malac hangosan sivalkodik, bár nem sejtik, hogy előbb-utóbb az udvar közepén álló hatalmas vaskondér lesz a vesztük. Mányoki Mihály becipeli a házba a nagy kartondobozt, ami rizzsel, tésztával, étolajjal, liszttel, cukorral, teával, bébiétellel és konzervekkel van tele. Dugott bele pár szaloncukrot is a gyerekeknek, ezek valamelyik diszkontlánc karácsonyi készletéből kerülhettek a Máltai Szeretetszolgálat raktárába. Biztos állás ide vagy oda, hó végén jól jön a családnak az élelmiszercsomag.

A tanyagondnok térül-fordul, és már indul is tovább: Bures Pista bácsi épp most telefonált, hogy elfogyott a gyógyszere, és kenyere sincsen már. Mányoki Mihály hozzá van szokva, hogy bármikor hívhatják a tanyasiak, ha bajba kerülnek, akár éjszaka vagy hétvégén is. Egy fiatalember a múltkor azért telefonált, mert baltával véletlenül lecsapta az ujját: tudta, hogy a tanyagondnok a mentőknél hamarabb fog odaérni, hogy segítsen neki. A jelöletlen dűlőutakon nagyon könnyű eltévedni annak, aki nem ismeri a járást, ráadásul esős napokon a sárban is könnyű bent ragadni.

Kapcsolat

Egy kis kitérő a boltba és a gyógyszertárba, és Mányoki Mihály már indul is Pista bácsihoz. Az öreg a kapuban várja. „Misikém, szép fehér kenyeret hoztál? Úgy szeretem, hogy magában is meg tudnám enni az egészet!” Pista bácsi kutyája is lelkesen fogadja a látogatót. Jól ismeri már, amikor a gazdája kórházba került a télen, Mányoki Mihály járt ki hozzá minden áldott nap, hogy megetesse.

Ez a tanya a helyi viszonyokat figyelembe véve kimondottan kényelmes: három szobás, és a víz, villany is be van vezetve. Valaha annak a termelőszövetkezetnek a szolgálati lakása volt, ahol Pista bácsi agrármérnökként dolgozott. A portán ma is példás rend uralkodik, a kert kigyomlálva, a konyha szépen felmosva. Pista bácsi épp most borotválkozott, holott nem számított ma látogatóra.  

„Ezt nem tudom megérteni” – tárja szét a kezét. „Régen az asszonnyal egész nap a téeszben dolgoztunk, itthon a háztáji, és este, ha megetettük az állatokat, néha még táncolni is mentünk. Voltunk Romániában, Jugoszláviában, Bulgáriában, körbejártunk mindent, Cseszkóba meg 68-ban vittek, ha akartam, ha nem. Ma meg már semmire sincs időm, az egész napom kiteszi, hogy a ház körül szöszmötölök a Sznupival.”

Amióta eltemette a feleségét, Pista bácsinak a kutya az egyetlen társa. Ahányszor csak rápillant, Sznupi várakozón megcsóvája a farkát. Tudja, hogy ha jól szolgál, egy szem háztartási keksz lesz a jutalma, amit a gazdi az ajtó mellől, egy kimondottan erre a célra szolgáló dobozból vesz elő. Biztosan jó kutya, az évek során szépen kigömbölyödött a sok jutalomfalattól.

Szerző: Hámon Krisztina

Fotó: Palágyi Barbara

 

	
https://www.adomanyozz.hu/assets/uploads/files/13090-tanyagondnok.jpg adomanyozz.hu - gyűjtéseink

Hírlevél feliratkozás

Értesülj elsőként a gyűjtésekről és olvasd el beszámolóinkat a megvalósult programokról.